Döbbenetes adatok, tömegek tűnnek el a háziorvosi ellátásból
A NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) legfrissebb adatai rávilágítanak egy aggasztó tendenciára: 2014 és 2023 között a háziorvosi körzetbe bejelentkezett lakosság aránya 96%-ról 92,7%-ra csökkent. Ez azt jelenti, hogy már nagyjából minden tizennegyedik magyar ember nem rendelkezik háziorvossal. Ez a szám önmagában véve is figyelemre méltó, de a mögöttes okok sokkal összetettebbek.
A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) adatai alapján, a biztosítottak aránya a 2010 és 2018 közötti időszakban 97%-ról 94%-ra csökkent, ami több százezer ember ellátásának megszűnését jelenti. E mögött több egymást erősítő folyamat is húzódik meg. Az, hogy a külföldön dolgozó magyarok nem itthon veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, komoly hozzájárulást jelent. Emellett azok is kiszorulnak a rendszerből, akiknek nincs érvényes társadalombiztosítása.
Járási szinten vizsgálva a helyzetet, a leszakadó térségekben, mint például a Dél-Dunántúlon és Északkelet-Magyarországon, a bejelentkezettek aránya alacsonyabb, míg a betöltetlen praxisok száma magasabb. Budapest a másik végletet képviseli – 2022-ben még 95%-os arányt mutatott a fővárosban háziorvoshoz bejelentkezettek száma, míg a vidékiek körében ez 92% körül alakult.
Helyzetkép az alapellátás finanszírozásáról
A háziorvosi ellátás terheit nemhogy csökkentek volna az évek során, hanem újabb nehézségek jelentkeztek. A KSH adatai alapján a háziorvosi esetek száma a vizitdíj 2007-es bevezetésekor visszaesett, azonban a koronavírus-járvány után, részben a telemedicina fejlődése következtében, újra megugrott. A személyes orvos–beteg találkozók száma viszont tartósan alacsony maradt, mivel sok esetben az emailes és telefonos konzultációk helyettesítik a rendelői látogatásokat.
Az átlagos háziorvosi praxis 2023-ban havi 3,2 millió forint bevételt ért el, ám ennek közel fele életkorhoz kötött bérkiegészítésből származik. Az új finanszírozási rendszer gyakorlatilag a bevételek 5-10%-át érinti, és nem képes érdemi ösztönző erővel hatni. Járási szinten a NEAK-költések esetén akár hétszeres különbségek is megfigyelhetők az egy lakosra jutó költségek terén. A megyei jogú városokhoz képest a községek jóval kevesebb forráshoz jutnak, amit további problémák kísérhetnek.
Összességében megállapítható, hogy a háziorvosi rendszer nem csupán orvoshiányról szól. Komoly területi és finanszírozási egyenlőtlenségek állnak a háttérben, amelyeket a hatékony állami válaszok hiánya még inkább felerősít. A jelenlegi reformkísérletek eddig inkább csak fokozzák a feszültséget, semmint enyhítenék azokat az alapellátásban.
A helyzet sürgős kezelést igényel, mivel a háziorvosi ellátás minősége és hozzáférhetősége alapvetően befolyásolja a lakosság egészségügyi állapotát és biztonságát. A következő lépések nélküli tehetetlenség tovább rontja a helyzetet, és várhatóan több százezer embert érint majd hosszú távon.
