Különös szokások a külügyminisztériumban: Szijjártó sajtótájékoztatóinak titkai
A legfrissebb hírek szerint a külügyminisztériumi sajtótájékoztatók látványos nézőszámát nem csupán a médiából érkező érdeklődés táplálta, hanem szóbeszédek szerint tudatosan előre ütemezett munkatársak beültetése is szerepet játszott ebben a jelenségben. Információk szerint Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin gyakran a minisztérium munkatársai foglalták el az üres széket, míg a független média képviselői sok esetben ki voltak zárva a rendezvényekről. A külügyi dolgozók a sajtótájékoztatók előtt egy fél órával már megérkeztek, és csak a miniszter távozása után hagyhatták el a termet. Ez a gyakorlat az elmúlt évekre visszanyúlóan ismétlődött.
A források elmondása szerint a minisztériumi vezetők rendszeresen megkapták, hány munkatársat kell delegálni az eseményekre, és azt is, hogy kiknek kell részt vennie. Az események célja nemcsak a súlyos kérdések elkerülése volt, hanem a székek feltöltése is, hiszen az üres helyek csökkentették volna a rendezvények komolyságát.
Eleinte a munkatársakat önkéntes alapon gyűjtötték össze, és sok esetben szívesen vettek részt a sajtótájékoztatókon, ha a téma érdekelt őket. Amikor azonban nem volt elegendő jelentkező, a külügyben rotációs rendszer működött, hogy minden dolgozó rész vegyen a rendezvényeken. Ennek megfelelően a munkatársaknak körülbelül kéthetente került soruk a beültetésre.
Sajnálatos módon a szervezés nem mindig sikerült zökkenőmentesen. Volt, hogy a minisztérium dolgozói a Bem téri központba mentek különböző épületekből, később azonban vissza kellett térniük, mert a terem megtelt, ami értelemszerűen csalódást okozott a számukra.
Meglepő módon a minisztériumi munkatársak jelenléte nem csupán a megtelt székek miatt volt szükséges. A független médiaszervezetek távol tartása lehetővé tette a politikai vezetés számára, hogy elkerülje a kényes kérdéseket, amit különösen súlyos helyzetekre terveztek. Egyes források szerint előfordult, hogy egyetlen újságíró, az MTI munkatársa volt jelen egy eseményen, és a külügy sajtófőosztályának munkatársa irányította, hogy milyen kérdéseket tegyen fel neki.
A sajtótájékoztatók élő közvetítése során a figyelem rendszerint a miniszterre és külföldi partnereire irányult, ami azt jelentette, hogy a háttérben ülő minisztériumi dolgozók gyakran rejtve maradtak a nézők számára. Ez a gyakorlat újabb kérdéseket vet fel a talán elnyomott véleményformálás és a független sajtó szerepével kapcsolatban a hazai politikai környezetben.
