Pukli István Dániából üzent: Így maradhat le Magyarország az oktatás jövőjéről
A tankönyvpiac centralizációja újra éles viták tárgyává vált, ahogy egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy a jelenlegi rendszer gátat vet a digitális fejlesztéseknek és az oktatás innovációjának. Pukli István, aki Dániából érkezett, példákon keresztül illusztrálta, hogyan formálódott az oktatási tartalomfejlesztés Európa különböző országaiban, miközben Magyarországon az elmúlt tíz év során fokozatosan az állam kezébe került a tankönyvpiac.
Tóbiás Boldizsár cikkében, mely 2026. május 21-én jelent meg, rámutatott, hogy ma már a nemzetközi oktatási verseny nem csupán a nyomtatott tankönyvekről szól. Dániában a tananyagok jelentős része digitálisan érhető el: feladatbankok, videós tartalmak, AI-alapú gyakorlórendszerek, valamint folyamatosan frissülő online oktatási megoldások segítik a pedagógusok és diákok munkáját. Ezzel szemben Magyarországon továbbra is egy erősen centralizált rendszer működik.
Sokan úgy vélik, hogy a fordulópont 2013-ban következett be, amikor az állam átvette az országos tankönyvterjesztést, és fokozatosan dominálni kezdett a tankönyvfejlesztés terén is. Az olyan kiadók, mint a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó és az Apáczai Kiadó állami tulajdonba kerültek, miközben a KELLO megjelenésével a korábban decentralizált terjesztési modell gyakorlatilag megszűnt. Később az OFI-féle kísérleti tankönyvek és a szűkülő tankönyvjegyzék tovább növelte az állami kontrollt.
A cikkben megszólaló volt tankönyvszerkesztő arra figyelmeztetett, hogy a centralizáció nemcsak a piaci versenyt fosztotta meg, hanem csökkentette a szakmai autonómiát is. Állítása szerint korábban a tankönyveknek valódi pedagógiai és szakmai versenyképességgel kellett helytállniuk, ma viszont az állam lett a rendszer elsődleges megrendelője. Ez gyengítette a fejlesztési nyomást, csökkentette az innovációs ösztönzést, és rontotta a szakmai visszajelzést is.
Pukli István hangsúlyozta, hogy a skandináv példák nem az állam kivonulásáról tanúskodnak. Finnországban, Norvégiában és Dániában az állami szabályozás és a nemzeti tanterv továbbra is erős, ugyanakkor több piaci szereplő versenyez a tanárokért és az iskolákért. Ezekben az országokban a pedagógusok valódi szakmai döntéshozók maradtak, a kiadóknak pedig folyamatos fejlődésre van szükségük.
Az oktatási vita Magyarországon is új lendületet kapott az elmúlt hónapok során. Egy oktatáspolitikai meghallgatás alkalmával Lannert Judit felvetette a tankönyvválasztás szabadságának kiterjesztését, valamint az iskolák autonómiájának megerősítését, míg a TISZA Párt elképzeléseiben is előkerült a decentralizáció és a szabadabb tankönyvválasztás kérdése.
A szakmai diskurzus ma már jóval túlnyúlik azon, hogy ki adja ki a tankönyveket. Egyre inkább arról esik szó, hogy a magyar oktatási rendszer mennyire képes alkalmazkodni az AI-alapú, digitális és személyre szabott tanulási modellek gyors elterjedéséhez, valamint hogy képes-e lépést tartani az oktatási technológiai újítások nemzetközi ütemével.
